Akné, pattanás vagy mitesszer? – Nem mindegy!

2916
HOZZÁSZÓLÁS:

Minden kamasz rémálma a pattanás, de újabban egyre többen küszködnek ezzel a húszas, sőt, nem ritkán a harmincas éveikben is. A legtöbbünknél előfordul néha egy-egy hívatlan vendég, de hamarosan el is tűnik.MMC_NIVEA_NFC_Content_02_Kosmetikakne.ashx

Az akné azonban hosszan tartó, meglehetősen sok kellemetlenséget okozó állapot, ráadásul igen frusztráló, mivel aláássa az önbizalmunkat is. Az akné számít a leggyakoribb bőrpanasznak, minden második embernél előfordul időnként. 

Az akné bőrünk szőrtüszőkkel és aktív, zsírokat termelő faggyúmirigyekkel borított részeit érinti, vagyis főként az arcot, a hátat, illetve a mellkast. A felszínen azt látjuk, hogy a szőrtüsző teteje fekete lesz, majd a gyulladás következtében a pattanás közepe fehér, a begyulladt bőr pedig vörös lesz. A leggyakoribb gyulladásfajta az ún. ‘acne vulgaris‘, amely nem más, mint a bőr felszínén kialakuló begyulladt, gennyet tartalmazó pattanás. Súlyosabb gyulladás az ún. ‘acne conglobata‘: ilyenkor a fertőzés nem töri át a bőrfelszínt, hanem alatta képez fájdalmas cisztát.

Mivel nem minden fiatalnál fejlődik ki, feltehető, hogy létrejöttében a bőr veleszületetten meghatározott hormonanyagcseréjének is fontos szerep jut. Az aknés egyének bőrében ugyanis több és hatásosabb férfihormon keletkezik vagy alakul át. Illetőleg a faggyúmirigy-érzékenység nagyobb, ez magyarázza a betegség családon belüli gyakoribb előfordulását is. 

A hormonok szerepe >>>
Az akné, jóllehet nem endokrin betegség, és kialakulásánál a vérben hormonhiány, illetőleg felesleg nem mutatható ki, de létrejöttében feltétlenül szerepet játszanak a nemi mirigyekből és a mellékveséből származó férfihormonok. Ezenkívül a faggyúmirigyeket az agyalapi mirigy hormonjai is serkentik. Ezzel ellentétben a faggyútermelésre a női hormonok gátlólag hatnak. Hormonális hatásra a faggyúmirigyek megnagyobbodnak és több faggyút választanak ki.

Fokozott faggyúelválasztás nélkül nincs akné! – A faggyú az akné hajtóanyaga!

Gyakran előforduló szövődmény a pórusok ‘hiperkeratinizációja’, azaz túlzott szarusodása, amely dugót képezve, úgynevezett mitesszert alakít ki, és a baktériumok jelenléte miatt gyulladás jön létre. A pattanásos bőr normál esetben zsíros kinézetű, csak kisebb, nem gyulladt sérülések láthatók rajta, ilyenek a nyitott mitesszerek (fekete pontok), vagy a zárt mitesszerek (fehér pontok).

Mindazonáltal a bőrkárosodás igen nagy lehet, ha a mitesszereket trauma éri vagy kinyomják őket, gennyes pattanásokká alakulhatnak. Súlyosabb esetekben időnként hegek maradhatnak vissza.

Mindhárom problémakör kiváltó okai visszavezethetők a stresszre, a nem megfelelő táplálkozásra, lányoknál a menstruáció megjelenésére, a napozásra.
Természetesen, lehetőleg kerülnünk kell a kézzel való kinyomást, és tudatosan kell táplálkozni. Fontos felvenni a harcot a stressz és a szorongás kiváltó okaival.

2916
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

137
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]